Weboldalunk böngészésével Ön hozzájárul, hogy eszközén cookie-kat tároljunk. További információért látogasson el adatvédelmi nyilatkozatunk oldalára.

OK

Construma 2018 - OTTHONDesign kiállítás

Mivel készültünk az idén?

Az idei évben az ÚJDONSÁGOK-é volt a hangsúly!

Standunkon bemutattuk padlóink közül azokat az új, egyedi darabokat, melyekről muszáj szót ejtenünk.

Biztosan sokat hallottatok már az EGGER 2018-2020-as kollekciójáról. Nos, aki kilátogatott, annak lehetősége volt élőben is megnézni, megtapintani a lapokat. Sőt, leburkolva is megnézette az egyes termékeket.

Igazán nagy sikert arattak DESIGNFLOORING és HARO vinyl padlóink. Nem véletlen, hiszen számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, melyekkel a lakás bármely pontjára könnyedén lehelyezhetőek.

HARO faparkettáink vonzották a tekintet, melyek a maguk kidolgozottságukkal és nemességükkel, igazán jól mutatnak rusztikus nagy terekben.

Azoknak, akik a vagányabb stílust kedvelik, bemutattuk ELESGO laminált padlóinkat, azok közül is kiemelten a szuperfényes padlókat.

De természetesen nem csak a padlókra koncentráltunk, hanem fürdőszobai termékeinkre is.

Számos MARMORIN, ZEGE mosdónk és fürdőkádunk volt kihelyezve, melyet a látogatók kipróbálhattak, sőt ki is próbáltak.

Fő standunk mellett termékeink máshol is megjelentek, ilyen volt az OTTHONNEKED, GEBERIT, RAVAK, MAPEI kiálltó helyei.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Nekik a lehetőséget!

VR OTTHON - Élmény az otthonteremtésben

A VR segítségével minden kötöttség nélkül léphettünk be leendő otthonunkba, fedezhettük fel és járhattuk körbe a szobákat, kedvünkre cserélgethettük a burkolatokat, ajtókat, bútorfrontokat vagy éppen a falak színét. 

Aki nem látogatott el a kiállításra, az se csüggedjen!

A jövőben is lehetőség nyílik arra, hogy a VR otthontervezést kipróbálja bárki!

Időpont foglalásért KATTINTS IDE, válaszd az IBD Magyarország Kft-t, és a számodra megfelelő időpontot!

A LENTI FOTÓRA KATTINTVA TEKINTS MEG A CONSTRUMÁN KÉSZÜLT KÉPEIKET!

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hir blog magazin

Vissza a tetejére